Lehet, hogy egyeseknek más a véleménye, de a bunkóság igenis vicces. Mondhatni MENŐ. Persze nem mindenfajta bunkóság, mert a buta, ötlettelen, másokat megalázó és gusztustalan bunkóság nem az (bár ebben a körben is akadnak kivételek), de az igazi szellemes és ötletes bunkóság, mint amilyen pl. a Simpson családé, vagy Monty Pythonéké, a South Parké, Hofi Gézáé, vagy Torrentéé, na az a fajta bunkóság bizony nagyon vicces, és aki ezt tagadja, annak se esze, se humorérzéke nincs és (amellett, hogy nyilvánvalóan KDNP-szavazó és/vagy kisnyugdíjas) jobban teszi, ha szombat esténként inkább az Önök kértéket nézi az m1-en.
Torrentét és az ő bunkóságát Patai komámon keresztül ismertem meg, ő pedig úgy, hogy otthon ült a szobájában a jojó előtt (jojó=számítógép, az elnevezés Patai apjától ered, aki szerint a számítógéppel csak játszani lehet) és közben háttérzajként ment a tévé, abban meg a Torrente. Hősünk oda se figyelve gépezett, amikor megütötte a fülét ez: "Basztál má?". Erre persze egyből fölkapta a fejét, és a jojót odahagyva elkezdett tévézni, és amit látott, az annyira tetszett neki, hogy a következő adandó alkalommal fölvette videóra (igen, még valahol az ezredforduló környékén jártunk, bőven George W. Bush, az Al-Kaida, gyurcsánytakarodj és társai, sőt, még a koronaúsztatás előtt), majd pedig bedigizte .mpegbe és terjesztette a baráti körben (több lett, mint egy cd, szívta is mindenki a fogát miatta).
A film hamisítatlan bunkóság első pillanatától az utolsóig. A főhős egy igazi moslék alak, rendőrfelügyelő (aki már nem is tagja a testületnek), akiről már az első jelenetben kiderül, hogy úgy megy szolgálatba, hogy előtte gyors egymásutánban megiszik hat fél viszkit, majd a kocsijában vezetés közben rátölt még egy kis sört, majd még egy vagy másfél deci viszkit, aki a kemény bűnözőket (egy ékszerüzlet kirablóit, vagy a kurvája arcát késsel megvágó stricit) még csak üldözőbe se veszi, de az ennivalóval seftelő mórtól elveszi a szajrét, és még az ujját is eltöri. Egy dagadt, rassziszta, gyáva, nagypofájú és igénytelen bunkó, aki ahelyett, hogy dolgozna, az étteremből összeszedetett maradékok turmixával etetett, agyvérzéses, tolókocsis apját viszi az utcára koldulni, és még rá is csap az öreg majdnem teljesen béna kezére, hogy jobban csavarja ki, mert nem fogják eléggé sajnálni és akkor a pénz is kevesebb lesz. Ennek ellenére mégis szimpatikus és szórakoztató figura, minden helyzetben feltalálja magát, magabiztos, mindig tudja, mit kell tenni és mondani.
Patai megfejtése, hogy a Torrente egy rendőrős hollywoodi B-akciófilm paródiája, és tényleg, ugyanis azoknak minden eleme megjelenik: a lecsúszott rendőr, akit igazságtalanul kipenderítettek a munkahelyéről, egyedül él a beteg és öreg apjával, akiről gondoskodik, és aki tervezi a nagy visszatérést. Ott van a tanítvány (a félbolond, vastagszemüveges Rafi - a spanyol művészfilmekből ismerős Javier Cámara), akit a vak véletlen sodor a főhős útjába és akinek a segítségével végül visszatér; ott van a szerelmi szál, amelyben a lány (az igen dekoratív Neus Asensi) persze a tanítvány unokanővére (aki mellesleg nimfomán és még Torrentével is képes kefélni - na, az a jelenet is megérne egy külön posztot). Megjelenik az igazi, komoly bűntény és a kemény bűnözőkből álló csoport, akiket lefülelnek, és persze ott van a végén a mintául szolgáló filmek visszatérő eleme, a patetikus, haldoklás közben kinyögött, hazaszeretetre nevelni próbáló maszlag ("Van fontosabb is annál, hogy rendőr légy... Légy spanyol!").
Általában a filmeket az eredeti hangjukkal érdemes megnézni, még akkor is, ha nem beszéljük az adott nyelvet, viszont vannak filmek, amiknek teljesen élvezhető a szinkronja (ebben leginkább a sorozatok erősek: Róma, Vészhelyzet, Simpson család), sőt akadnak olyanok is, amiket sokkal jobb szinkronizáltan nézni, mint eredeti nyelven. A Torrente ilyen. Csuja Imre hangja jobban illik Santiago Segurához, mint a sajátja, és végig átsüt a filmen, hogy nagyon élvezte a munkát, teljesen azonosult a figurával. Akkoriban az ízirájderöcsém, Al Bundy és társai előtt jártunk, így Csuja bőven nem volt még akkora sztár, mint manapság. Ki is néztem a számát a telefonkönyvből (mondom, ezredforduló előtt), mert azt terveztem, hogy megkérdem tőle, hogy jó volt-e Torrentét szinkronizálni (persze tudom a választ, de szerettem volna tőle is hallani). De ugyanolyan jó benne a Rafi hangját adó Rába Roland, vagy az öreg Torrentét szinkronizáló Kun Vilmos, vagy a csapos Luicitót adó Pálfai Péter.
És hogy miért ez lett a legelső bejegyzésem? Mert ez az a film, amit valószínűleg életemben a legtöbbször láttam, ez az, amit szinte kívülről tudok és még mindig, naponta eszembe jutnak belőle mondatok, pedig már legalább két éve nem láttam. Annyira szerettük egy időben Eke Tibi akkori lakótársammal, hogy szórakozásképpen, megnéztünk belőle egy-egy jelenetet, sok esetben egymás után többször is, és mindig könnyesre röhögtük magunkat.
A Torrente hosszú és aprólékos munkával kidolgozott film, ami meglátszik a történeten, a karaktereken és a helyszíneken, minden egyes jeleneten és dialóguson. Minden poén (talán egy-két, megbocsájtható kivétellel) nagyon üt, minden a helyén van, nincs üresjárat. Kötelező darab.