Ezt a posztot több mint egy éve kezdtem el írni, de aztán elment a kedvem a blogolástól és végül nem fejeztem be. Mostanában viszont ismét elgondolkodtam az írogatáson, úgyhogy arra jutottam, hogy befejezem. Íme:
A főnököm lelépett több mint 3 hétre nyaralni Délkelet-Ázsiába és megkért, hogy vigyázzak a lakására és a macskájára, azaz költözzek be hozzá, amíg ő távol van (vajon jó ötlet volt?). Ez nem esik nehezemre, mert 5 percre van a munkahelyemtől, kényelmes, nagy, jól felszerelt, és van benne egy hatalmas tévé, rajta sok-sok tévécsatornával (amiknek a döntő többségét persze nem nézem, de néhányat, pl. az HBO-t igen). Azért szeretem az HBO-t, mert bár általában elég szar filmeket játszanak rajta, de néha igazi gyöngyszemekre lelhet az ember. Ott talált rá Patai komám a már méltatott Torrentére, vagy én az Ő az igazi címűre (amikor még a lakótelepen tudtuk lopni az HBO-t) és ott láttam a napokban a Kalapácsot is.
Adott a kispályás, 40 éves lúzer, aki építkezéseken dolgozik, a főnöke egy seggfej aki folyton baszogatja, emellett pedig esténként bokszedzéseket tart (és mellesleg karbantartó is az edzőteremben), mert fiatalabb korában ő maga is bokszolt, és csak azért hagyta 
abba, hogy megőrizhesse a veretlenségét (akkor biztosan jó ötletnek tűnt). Amúgy emberünk teljesen jó fej, mindig tud valami vicceset mondani, soha nem csügged igazán, csak éppen valóban lúzer: soha nem dolgozik semmin elég keményen ahhoz, hogy sikeres legyen, mindig arra vár, hogy majd eljön a megfelelő alkalom, ezért az élete egy csődtömeg. A sztori a 40. szülinapján kezdődik, amikor rádöbben, hogy még mindig nem ért el semmit, a főnöke kirúgja, a csaja szakít vele. Azonban egy véletlen folytán esélyt kap egy bokszedzőtől arra, hogy a fiatal favorittal bokszoljon pár menetet 100 dollárért, akit - saját magát is beleértve - mindenki meglepetésére egyetlen ütéssel a padlóra küld. Ekkor az edző felajánlja neki, hogy foglalkozik vele, ezért talán életében először igen keményen elkezd dolgozni azon, hogy elérjen valamit, mert így akár olimpiai kvalifikációt is szerezhet. A felkészülésben segítségére van Ozzie, a kicsit bugyuta, de nagyon jóindulatú nicaraguai barát, aki korábban a munkatársa volt, plusz közben kezd összemelegedni az egyik tanítványával, a meglepően szimpatikus Lindsay-vel. Minden adott tehát ahhoz, hogy jól szórakozzunk. És tényleg. Jók a szituációk, hihetők és nagyon szerethetőek a szereplők, a párbeszédek pedig sokkal-sokkal intelligensebbek és viccesebbek, mint egy átlagos amerikai vígjátékban.
A főhős Jerry Ferrót alakító Adam Carolla az USÁ-ban a közepesen híres arc kategóriába tartozik, rádiós és tévés műsorai voltak, illetve játszott pár vígjátékban és sorozatban (pl. a Halál hangját ő adja a Family Guyban), saját filmje azonban eddig még csak ez az egy van. Részben önéletrajzi elemekből írta ezt
is, korábban ő is bokszolt és dolgozott építkezéseken is (innen ismeri az Ozzie-t alakító Oswaldo Castillót is), és a karakter megformálásában szerintem csak saját magát hozza és kész. Én elég sok mindenben magamra ismertem Jerry-t látva (ezzel talán nem vagyok egyedül, bár nem ismerek senkit, aki látta volna a filmet) és megnyugtatott, hogy még az ilyen fickók számára is van remény és ismét megbizonyosodtam felőle, hogy a humor, a szeretet és a pozitív hozzáállás megédesíti az ember életét, akármekkora szarban van is.
