Mind láttuk a Halál 50 óráját, vagy a Kémek a sasfészekbent, vagy a Navarrone ágyúit és az összes többi patetikus, hősies, háborús filmet. Ezek kora azonban rég lejárt. Mostanra már elveszítettük az ártatlanságunkat, már nem hisszük, nem hihetjük azt, hogy a háború a jó és a rossz közti küzdelem, amiben persze a jófiúk nyernek, nincsenek már hősök és nincsenek rosszfiúk sem, csak katonák vannak. Az ilyen, modern háborús filmek sorát már rég elkezdték, Stanley Kubrick Acéllövedékje volt az egyik első, amelyik nem romantikázott, csak az arcunkba vágta, hogy milyen a kiképzés és milyen a háború. Mostanra pedig már csak hideg, kemény, rideg, a háborút dokumentumfilmszerűen bemutató filmek készülnek, mint például a Bőrnyakúak, vagy éppen A bombák földjén.

A háború pedig ezek szerint idegőrlő, stresszel teli nyersesség, amiben semmi szépség, semmi elegancia és semmi romatika nincs, csak vér, adrenalin és halál. Vagy a lehetőség, hogy katonaként a háborúban bármikor, bármelyik bevetésen meghalhatsz. Az igazi világ nem az itthon, nem a családi élet, a kisgyermek, a tömött nagyáruház, ahol bármit meg lehet venni, és a bármiből is van vagy százféle, ami közül választhatunk. Itt élni halálosan unalmas, és ezen az unalmon csak az adrenalin segíthet, semmi más. Egy tűzszerész élete pedig minden bizonnyal telis-tele van adrenalinnal, főleg akkor, ha Irakban szolgál. A háború megváltoztatja az embert, aki egy idő után már nem tud kapcsolatot teremteni a külvilággal, a szeretteivel, már nem tud magával semmit se kezdeni, nem érzi jól magát sehol, csak a háborúban. A háború drog, igen, a háború drog.

Lényegében erről szól ez a film, mégpedig olyan zseniálisan, olyan képekkel és olyan hangulatkeltéssel, hogy közben az ember úgy érzi, hogy ő is ott van a sivatagban, ott van Bagdadban a házak között és ő maga rohangál, lő, vagy vágja el a bombát működésbe hozni képes drótot. A színészi játék zseniális, főleg a főszereplő, Jeremy Renner miatt, de a háromtagú osztag két másik tagja is nagyon jól hozza, amit kell, mellettük pedig feltűnik egy-két ismertebb arc is, akik színesítik a filmet. Ez a film nem moralizál, nincsenek benne nagyívű párbeszédek, senki nem fejti ki, hogy milyen értelmetlen, haszontalan és főleg milyen lélekölő dolog a háború, mégis olyan elementáris erővel vágja mindezt hozzánk (és ezen túl egy sor egyéb dolgot is), hogy nem fogjuk egykönnyen elfelejteni. Nem is szabad, ahogy kihagyni sem szabad. Kötelező darab.